“Lehet ezt máshogy is” – Jocó bácsi

Bizonyára valahol mindenki hallotta már Balatoni József nevét, akár elvétve is. Az ország tetovált történelemtanára, Jocó bácsi,
most a ZEKI Oktatási Központnak adott interjút, amelyben mesél a munkásságáról, az elmúlt időszak nehézségeiről és pedagógiájáról. Kitértünk olyan kérdésekre is, hogy mikor és hogyan kellene bizonyos megmérettetésekre felkészülniük a gyermekeknek.

Ki vagy te? Történelemtanár? Médiaszemélyiség vagy egyfajta study coach-ként aposztrofálod magad?

Jocó bácsi: Igazából talán ez így mind egyben. Én elsődlegesen történelemtanár vagyok, ugye nekem az a fő és akkor emellett író, blogger, a Wikipédia szerint médiaszemélyiség. Tehát ez egy ilyen nagyon-nagyon összetett dolog. Dolgozom trénerként, dolgozom előadóként is, úgyhogy ez így talán így mind egyben. Nincs erre még összefoglaló szó.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Joco-1024x683.jpg a fájlnév
Interjúalanyunk: Jocó bácsi – ZEKI Oktatási Központ

Ezek így abszolút megférnek egymás mellett?

Jocó bácsi: Teljes mértékben. A tréneri tapasztalataimat tudom alkalmazni az oktatásban, de fordítva is. A médiában szerzett tapasztalataimat is tudom használni az oktatásban, tehát így abszolút kiegészítik egymást.

Ki bíztatott téged arra, hogy tanár legyél?

Jocó bácsi: Az egyik középiskolai történelemtanárom mondta azt, hogy próbáljam meg ezt a történelemtanár szakot, mert ő szerinte ez nekem való lenne. Én egészen gyerekkoromtól kezdve tanár akartam lenni, aztán középiskolában eltántorodtam ettől, mert beszippantott a színház és a média világa. Aztán ilyen vargabetűkkel mégiscsak a tanítás mellett kötöttem ki, utána meg újabb vargabetűkkel mégiscsak a média mellett is. Úgyhogy igazából abszolút kiegészítődött ez az egész.

Esetleg volt olyan tanárod, aki elrettentő példa volt számodra, és talán ez is elindított az tanárság felé vezető úton?

Jocó bácsi: Voltak elrettentő példáim, de igazából az engem kevésbé motivált. Most már inkább motiválnak a negatív példák, hogy megmutassam, hogy lehet ezt máshogy is csinálni, adott esetben akár jobban is.

Mi a véleményed arról, hogy mi a tanárok legfőbb feladata?

Jocó bácsi: Én azt gondolom, hogy nevelni egyrészt, másrészt pedig minden diákban megtalálni a pozitív dolgokat és felfedezni a képességeiket, utána pedig azt erősíteni. Kicsit így kísérni őket az úton.

A te szemüvegeden keresztül milyen diáknak lenni?

Jocó bácsi: Én azt gondolom, hogy a legfontosabb talán az, hogy egyanrangú partnerként kezeljük. Tehát hogy ne nálunk lejjebb lévő valakikként kezeljük, hanem abszolút társként, egyenrangú partnerként tekintsünk a diákokra, ennek minden velejárójával együtt. Kérjük ki a véleményüket, hallgassuk meg őket, és abszolút próbáljunk meg az ő igényeikhez is igazodni.

Vezetője, arca vagy az élményalapú oktatás népszerűsítésének és erről könyved is született. 2018-ban vált ez elérhetővé. Nem ijesztő a szülők számára a játékos tanulás fogalma? Hiszen ők nem igazán ismerik ezt a fajta pedagógiát, ezt a fajta módszert.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Tanulj-szabadon-borito.jpg a fájlnév
Jaffa Kiadó, 2018

Jocó bácsi: Biztos, hogy van olyan szülő, akinek ez ijesztő, sőt, volt is ilyen szülő, aki először nem tudta hova tenni ezeket a dolgokat, de amikor elkezdünk ezzel dolgozni és látja, hogy a gyereke élvezi az órákat és mellette tanul is, akkor azt gondolom, hogy megbékélnek ezzel, és látják, hogy ez tényleg jó és tényleg működik.

Ez a mostani állapotokban működőképes volt? Milyen volt a karanténidőszak?

Jocó bácsi: Nagyon nehéz volt online játszani, online játékokat kitalálni. Azért ezzel megküzdöttünk, megszenvedtünk, hiszen ugye nem voltunk egy térben és az élménypedagógiának pont ez az egyik lényege, hogy egy térben vagy. Persze, próbáltam gyakorlatokat kitalálni, meg különböző kis szobákba elhelyezni őket és akkor ott külön feladatokat adni, de azért ez egy óriási nagy kihívás volt, mind szakmailag, mind emberileg.

A képhez tartozó alt jellemző üres; ツ-kepe-a-Pixabay-en.-1024x682.jpg a fájlnév
ツ képe a Pixabay -en.

Véleményed szerint azért hatékony volt? Lehetett sikeresen, eredményesen és élvezetesen tanulni ebben az online világban?

Jocó bácsi: Én azt gondolom, hogy volt, amikor lehetett és volt, amikor nem sikerült. Tehát ez egy ilyen teljesen vegyes dolog. Volt ennek hatékonysága bizonyos diákoknál, viszont bizonyos diákoknál meg egyáltalán nem. Ez nagyon függ a diákoktól, mert amíg egy tanórán tudsz differenciáltan hozzáállni, meg olyan feladatokat adni, amiben mindenki megtalálja a helyét, addig ezt mondjuk online-ban elég nehéz volt.

A kapcsolat a diákokkal, amelyet már az elején is említettünk, hogy őket kell megismerni. Ez megvalósulhatott az online térben?

Jocó bácsi: Hál’ istennek olyan diákokkal kerültem az online térbe, akiket már ismertem. Tehát ezt nem kellett annyira átültetni. Azt viszont meg kellett ismernem, hogy ők hogy érzik magukat, hogy kezelik ezt a helyzetet. Erről például nagyon sokat beszélgettünk diákokkal.

Erre vonatkozna a következő kérdésem. A Kamaszharc – Találkozás egy fiatalemberrel című könyved egy nagyon izgalmas műnek tűnik, hiszen a kamaszok érzelmi világával foglalkozol. Gondolom, ez a te pedagógiád szerves részét képezi. A karantén alatt képesek voltatok némi terhet levenni egymás válláról?

A képhez tartozó alt jellemző üres; Kamaszharc-borito.jpg a fájlnév
Jaffa Kiadó, 2017

Jocó bácsi: Én azt gondolom, hogy igen. Megpróbálkoztunk amennyire csak lehet. De azt gondolom rajtunk, pedagógusokon is, meg a diákokon is óriási nyomás volt, merthogy egyszerűen tényleg egyik pillanatról a másikra kerültünk bele ebbe. Soha nem voltunk még ilyen helyzetben, teljes volt a bizonytalanság, a káosz. Tehát nagyon-nagyon nehéz volt, abban tudtuk egymást segíteni, hogy lelkileg támogattuk egymást.

Ez – karantén – milyen hatással volt a nagyobb megmérettetésekre? Gondolok itt például az érettségikre. Ha jól tudom, érettségiztettél is.

Jocó bácsi: Igen. Én nagyon sajnáltam azt, hogy nincsen szóbeli érettségi, merthogy nagyon sok diákom szóban jobb, mint írásban, és igazából komplexebb képet ad egy írásbeli és egy szóbeli együtt, mint kizárólag egy írásbeli. Tehát nagyon sokan kerültek emiatt hátrányba. Természetesen olyan is van, aki szóban gyengébb vagy bátortalanabb, ő nekik meg ez értelemszerűen előnyére vált, és volt, aki már május közepére végzett is a teljes érettségivel.

Mi a véleményed az iskolán kívüli felkészítőkről? Akár érettségi, felvételi, nyelvvizsga. Ezek szükségesek, vagy elegendő, amit az iskolában kapnak?

Jocó bácsi: Én azt gondolom, hogy nem mindig elegendő. Például egy nehezebb tantárgy emelt szintű felkészítőjére mindenképpen szükség van külsős segítségre is. Ott célirányosan olyan emberekkel van együtt, akik szintén erre készülnek. De nekem volt olyan tapasztalatom külsős felkészítőre is, amikor azt mondták a diákok, hogy ez így nagyon nem jó, mert nem jó a módszertan, nem jó a felkészítés maga, és arról nem is beszélve, hogy hangzottak el téves információk, például mondjuk történelemből. Azt gondolom, hogy aki igazán akar, annak az egy ilyen plusz megsegítés, plusz mankó. Elméletileg a középiskolai oktatásnak elégnek kellene lennie, viszont ugye nincs mindig kapacitásunk minden diákkal külön-külön foglalkozni.

Az, aki úgy érzi, hogy kell neki még egy plusz megerősítés,
annak ez abszolút jó.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Kevin-Phillips-kepe-a-Pixabay-en.-1024x683.jpg a fájlnév
Kevin Phillips képe a Pixabay -en.

Itt – az előkészítőkön – az élményalapú, örömoktatást be lehet vezetni vagy inkább be kellene vezetni?

Jocó bácsi: Én azt gondolom, hogy részben be kéne vezetni, jó lenne, hogyha ott is megjelenne ez a fajta módszertan és valahogy érdekesebbé, izgalmasabbá tenni, mert nagyon száraz tud lenni egy diáknak, ha valaki háromnegyed órán keresztül darálja az anyagot. Igazából nincs semmiféle egyéb kontaktus. Én azt gondolom, hogy akár egy bemelegítő játék, akár páralakító, akár bármilyen játékokat be lehet venni közben.

Természetesen, aki ilyenre megy önként, az tudja azt, hogy itt azért leginkább anyagátadásról van szó és tudásfejlesztésről, de azt gondolom, hogy ezzel párhuzamosan akár képességeket is lehet fejleszteni.

Mikor érdemes ezekre a megmérettetésekre készülni? Mennyire kell korán elkezdeni?

Jocó bácsi: Én azt gondolom, hogy például egy emelt szintű érettségire nagyon időben el kell kezdeni készülni, hiszen teljesen más, mint egy középszintű érettségi. Teljesen más, sokkal több az anyag is például. Azt gondolom, hogy igazából az emelt szintű érettségire minimum 12. elején el kell kezdeni intenzíven készülni, de az sem árt, hogyha korábban.

Én igazából azt vallom, hogy az érettségire a 9. osztály első napjától készülünk. Tehát az lenne a jó, hogy ha az első pillanattól kezdve. Én a témazáróimat érettségi típusú feladatok szerint készítem. Mindig írunk esszéket, hogy már viszonylag korán találkozzanak ezzel a típusú dologgal, ne az legyen, hogy a dolgozat öt évszám, öt név, öt helyszín és az érettségi meg egy teljesen más típusú történet. De azt gondolom, hogy ez igazából diákfüggő. Nagyon fontos lenne, hogy ismerjük a diákjainkat, és tudjuk azt tanácsolni nekik, hogy ki az, akinek jóval korábban el kell kezdeni, ki az, akinek több idő kell, ki az, akinek a teljesítményén ront, hogyha sok idő van rá. Tehát ezért is kell igazán ismerni a diákjainkat.

Mennyire ritka az élményalapú oktatás? Én valamiért úgy tapasztaltam, hogy rendkívül ritka ez a módszer. Ez miért lehet?

Jocó bácsi: Én azt gondolom, hogy azért nagyon-nagyon sok helyen alkalmazzák már. Hál’ istennek vannak nagyon jó képzőközpontok, akár ugye a Kalandok és álmok, akik nagyon-nagyon sokakat képeztek már élménypedagógiára. Igazából tényleg az abszolút gyakorlati dolgokat adják át. Én azt gondolom, hogy azért is lehet kevesebb, mert az nem elég, hogy egy pedagógus elmegy egy képzésre. Minden ilyen képzés után kap egy óriási löketet a pedagógus. Utána, ha önmaga kezdi el csinálni, akkor alapvető, hogy lesznek kudarcai, és nagyon sokan nehezen kezelik ezt a kudarcot. Vagy hogyha mondjuk, egy tantestületből egy ember megy el, és igazából ő az egyetlen, aki újítani akar és mindenki más nagyon hagyományos, nagyon merev, akkor ott egy idő után ő elveszíti a lelkesedését, mert állandóan konfliktusban lesz a kollegáival. Én azt gondolom, hogy nagyon-nagyon összetett ez a kérdés.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Ortrun-Lenz-kepe-a-Pixabay-en.-1024x685.jpg a fájlnév
Ortrun Lenz képe a Pixabay -en.

De hál’ istennek azért nagyon-nagyon sok helyen alkalmazzák már ezt. Én azon (is) dolgozom, hogy ez minél több emberhez eljusson és minél több pedagógus ismerkedjen meg ezzel. Természetesen az is elfogadható, ha valaki megismerkedik vele és azt mondja, hogy ő neki ez egyáltalán nem megy, de ehhez is kell egyfajta érettség, meg önismeret, hogy az ember ezt belássa. Azt gondolom, hogy akkor működik egy pedagógiai módszer egy pedagógusnál, hogyha ő is abban komfortos, és hát az elején senki nem komfortos, ez egyértelmű, de hogyha eléggé elszánt az ember és látja a sikereket a kudarcok mellett, akkor azt gondolom, hogy egy idő után abszolút az embernek a pedagóguslényévé válik ez.

Célod, hogy minél több emberhez ez elérjen. A munkásságod már elég nagy közönséget céloz meg, nagyon fontos tagja vagy a pedagógustársadalomnak nyilvánosan is. Milyen indíttatásból jelentél meg az internetes platformokon?

Jocó bácsi: Igazából ez teljesen véletlenül alakult így, merthogy ugye én elkezdtem történeteket posztolni egy nagy közösségi csoportban és akkor ott egyre többen vetették föl, hogy miért nem készítek egy saját oldalt. 2016. április 1-jén poénból elindítottam a Jocó bácsi világa oldalt. Aztán rá egy fél évre én elindultam az RLT Klubnak az 1 perc és nyersz című műsorában és akkor igazából egy ilyen óriási médiafigyelem központjába kerültem. Tehát egy hét alatt majdnem negyven interjút adtam különböző tévéknek, rádióknak, újságoknak. És aztán utána rájöttek arra, hogy én nem csak a tévében tudok bohóckodni, hanem hogy nagyon sok pedagógiai témában meg tudok szólalni.

Azért hál’ istennek hellyel-közzel képernyőképes vagyok, még a beszédhibám ellenére is. Aztán most már nagyon sok olyan újság van, aki például átveszi az írásaimat, elkezdtem a WMN-nél dolgozni. Most már négy éve, hogy a Felelős Szülők Iskolájával is elkezdtem dolgozni, aztán ők vették át a menedzsmentemet is. Igazából én nagyon szeretek tévézni, meg rádiózni, mert annyira érdekes világ. Például az RTL Klub Reggelibe is már szinte haza járok kábé, mert nagyon sokszor megyek. És ugye ezt nagyon sokszor megkapom más tanároktól, hogy „Azért ilyet bárki tudna csinálni.”

Hát, nem tudom. Azért én végeznék egy tesztet, hogy az ember arcába nyomok öt kamerát, öt különböző oldalról, és hogyha az ember egy stúdióban van, élő adásban, akkor mennyire tud ezzel boldogulni. Nekem azért ezt meg kellett tanulnom, hogy egy tévében hogy kell, mint kell. De közben azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó eszköz. Nagyon fontos, hogy én nem a saját magam népszerűsítésére megyek a tévébe, mert azt gondolom, hogy egyrészt már nem kell ez nekem, meg én sosem akartam. Tehát én nem azért csinálom ezeket, hogy népszerű legyek. – Lásd, vannak olyan írásaim, amik nagyon nem népszerűek, hanem inkább kiakasztók. – Hanem azért, hogy minél több emberhez eljusson az, hogy lehet másként is a gyerekekhez állni.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Rahul-Shah-fotoja-a-Pexels-oldalarol-1024x682.jpeg a fájlnév
Rahul Shah fotója a Pexels oldaláról

Én hihetetlenül örülök, hogy nagyon sok egyetemista követ, nagyon sok egyetemista olvassa az írásaimat. Sőt, már tudok olyat is – többen írtak – akik miattam mentek a tanári pályára. Ők tanárok akartak lenni, látták azt, hogy ez nem jó, és én meg újra rávilágítottam, hogy lehet ezt így is csinálni. Igazából ez nagyon-nagyon összetett. Persze élvezem én is, mert ha nem élvezném, akkor nem mennék értelemszerűen.

A tanár-diák kapcsolataidba beleszólt, hogy médiaszemélyiség lettél? Változott valamit a diákok hozzáállása?

Jocó bácsi: Néha kigurítanak egy-egy vörösszőnyeget, de… Nem, nem, csak vicceltem. Nem, tehát, hogy mivel azt látják, hogy a tévében sem vagyok más, meg azáltal, hogy én médiaszemélyiség lettem, én nem lettem más, nem szálltam el magamtól. Nem kell óra végén állva tapsolni. Nagyon élvezik, pláne a saját osztályaim. Ők azért élvezik ennek az előnyét, hogy azért nagyon sokszor jön tévéstáb, belepillanthatnak abba, hogy egy műsor hogy készül, hogy kell egy riportot összerakni. Meg hát ugye ebből kifolyólag azért én hál’ istennek nagyon sok helyre el tudom juttatni az osztályomat. Nagyon sokan megkeresnek, hogy figyelj, van ez a nem tudom mi, kipróbálnátok-e az osztályoddal, eljönnétek-e.

Én ezt csak addig csinálom – és ezt mindig is mondtam – amíg a saját diákjaim nem sérülnek ettől, és csak olyat csinálok értelemszerűen. Hál’ istennek eddig ők csak a pozitív oldalát tapasztalták. Azt is el tudom nekik mondani, hogy milyen a népszerűség és a médiának az árnyoldala, mert nagyon sokan médiaszemélyiségek, ismert emberek akarnak lenni, én pedig el tudom mondani, hogy hát azért ez nem mindig olyan jó, mint ahogy azt elképzeljük.

Szülői oldalról kaptál olyat, hogy „Maga nem taníthatja a gyerekemet, mert maga médiaszereplő”?

Jocó bácsi: Hál’ istennek ilyet még nem kaptam, legalábbis így arcba. Meg így az iskolában sem fordult elő ilyen, és hát szerintem, nem is lenne releváns. Persze, hogyha egy szál (…) rohangálnék egy valóságshowban, akkor joggal mondhatja azt a szülő, hogy ilyen ember ne tanítson, de most az, hogy én különféle műsorokban szerepelek, az szerintem nem akadálya ennek. Tehát sokkal több olyan van, aki inkább emiatt szeretné, hogy tanítsam a gyerekét, minthogy ne tanítsam.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Gerd-Altmann-kepe-a-Pixabay-en.-1024x381.jpg a fájlnév
Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

Van esetleg valami, amit másképpen csinálnál a pedagógiádban?

Jocó bácsi: Én állandóan tanulok, állandóan képzem magam, állandóan próbálok újítani, fejlődni, és amit másként akarnék csinálni, azt másként is teszem. Tehát én mindig az adott osztályhoz, az adott diákokhoz mérten választom ki azt, hogy én milyen módszerekkel dolgozom, milyen játékokat találok ki. Alapvetően nem csinálnék mást. Az oktatási rendszert egy kicsit azért át tudnám alakítani, de ez már ugye egy sokkal hosszabbtávú, messzemenőbb dolog ennél. Igazából én azt gondolom, hogy egy pedagógus, hogyha ő módszertanilag fejlődni akar, változni akar, akkor mindenkinek adott a lehetőség.

Hogyha üzenhetnél annak a tanárnak, aki bíztatott a tanárságra, akkor mit mondanál neki?

Jocó bácsi: Egyrészt azt, hogy igazuk volt, merthogy többen voltak. Másrészt, nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy ők ezt meglátták bennem, és hogy ezt megerősítették, hogy támogattak ebben, mert azért nagyon kevesen támogattak a pedagógusi pályában. Hiszen ugye nagyon sokan mondták, hogy miért nem választok egy normális szakmát. Sőt, még a saját rokonságom is úgy gondolta, hogy az én képességeimmel, kvalitásaimmal nem feltétlenül elégednének meg egy tanári dologgal. Tehát, sokkal nagyobb dolgokat láttak belém, én meg így érzem magam jól. Persze, azért azt gondolom, hogy több mindent értem el, vagy több mindent teszek, mint egy átlag tanár. Tehát, azért a képességeimet azért ki tudom használni így is.

Hudoba Jusztina
vezetőtanár
ZEKI Oktatási Központ